Mesék falva, ahová - békét varázsolva a felgyorsult jelenbe - vissza-vissza vágyunk, ahogy álmainkban, legkedvesebb gyermekkori emlékeink színterére, a mesebeli nagymama levendulaillatú szobájába, ahol almák mosolyognak az almárium polcairól, vizimanók laknak a kutakban, s tündérek ringatóznak a virágok kelyhén. Mindenkinek megvan a maga meséje, álma, ahová elbújhat a napi gondok elől. Egy írónak talán kicsit könnyebb, mert kitalálhatja maga köré a világot. De megtalálni a valóságban a mesék földjét, olyan kegyelmi állapot, ami csak keveseknek adatott meg. Nekem, Istennek hála, sikerült Vindornyalakban meglátnom a mesebeli tájat. Lelkemben túlcsordult a szépség, s vágyva rá, hogy megosszam kincsemet, felhajtottam a tündérfátyol szélét, hogy más is láthassa. Jöjjenek el hozzám, hogy energiát merítsenek az élet vizének kútjából, hogy beülhessenek az Égigérő Fa odvába, s megérintsék a tündérek szárnyait. Megélhető, csodás varázs ez, hol mezítláb futhatunk a kertben, s esténként lehajolnak hozzánk a csillagok, ujjunkra csillagpor tapad, így kívánva szép álmokat…